Máig kevesen voltak képesek "a befektetés művészetét" úgy elsajátítani és arról szakzsargonmentesen beszélni, mint André Kostolany. A tőzsdézés lényegét ragadja meg, ami – a közhiedelemmel ellentétben – végtelenül egyszerû. Tőzsdei sikereinek is talán ez az egyik fontos titka. Józan paraszti ésszel megáldva tehát nyugodtan neki lehet vágni – mind e könyvnek, mind pedig az abból megszerzett tudással felvértezve a tőzsdének. Képzelőerő, türelem, előrelátás és tapasztalat – ezek a spekuláns sarkalatos erényei, amelyeket André Kostolany bőségesen birtokolt. Na és persze kell egy kevés szerencse is.
André Kostolany – tőzsdei szakértő és spekuláns – Budapesten született 1906-ban, egy jómódú likőrgyáros gyerekeként. Filozófiát, esztétikát és művészettörténetet tanult az egyetemen. Igazi zenerajongó volt. Spekuláns pályafutása az 1920-as években kezdődött a Párizsban. Később a világ sok nagy tőzsdéjén dolgozott. Könyveit sok nyelvre lefordították, milliók olvasták és olvassák. Népszerű előadásokat tartott, neves gazdasági lapok állandó szerzője volt. A Budapesti Értéktőzsde örökös tiszteletbeli elnökének választották. 1999-ben, 93 évesen hunyt el Párizsban.
"Világpolgár volt, számos helyen élt, otthonosan mozgott több világvárosban. Viszont magyarnak született és mindig vállalta magyarságát. Akárcsak a tőzsdézést, ezt is bölcsen tette: soha nem szégyellte, de nem is hivalkodott vele. Izgalmas anekdotáiban gyakran találunk magyar szereplőket és helyszíneket, amelyek például egy francia vagy német olvasónak feltehetően legfeljebb idegenségük okán tűnnek fel, de mi, magyarok, máris mindjárt közelebbinek érezzük magunkhoz nemcsak az adott történetet, de André Kostolany egész lényét is." (Részlet a magyar előszóból.)
"Könyveiben a szakmaiság és a közérthetőség együtt jár, így a laikusoknak is könnyű, jól érthető olvasmány, a tapasztaltabbak, szakmabeliek pedig egyenesen kötelező olvasmánynak tekinthetik. Kostolany a rendszerváltás után sokszor járt itthon, az újranyitott Budapesti Értéktőzsdét is többször meglátogatta, sőt, díszelnökévé is választották, és itthon több előadást is tartott. Azóta technikailag többet változott a tőzsdézés, mint az előző 100 évben, azonban ahogy Livermore, úgy Kostolany esetében is olyan szabályokról, tapasztalatokról van szó, melyek napjainkban ugyanúgy érvényesek, mint megírásuk idején." (Fellegi Tamás: Válogatás a legjobb befektetési könyvekből, novekedes.hu)
"Ő egy nagybetűs Spekuláns volt, aki közel 80 év tőzsdei és gazdasági tapasztalatait, anekdotáit foglalta össze utolsó nagy művében." (Holdblog)
Oldalszám: 288
Kiadó: Alinea Kiadó